Logó készítés 5 egyszerű lépésben

Amikor meglátjuk a híres aranyíveket az útról, hirtelen megcsap a vágy egy sajtbureszre. Tudjuk, hogy az alma, amelyből hiányzik egy harapás, az innováció és a technológia szimbóluma. Az emberek ruháin a pipa pedig a sportot és tettvágyat jelképezi. A McDonald’s, az Apple és a Nike évente milliókat költenek márkaépítésre, ennek ellenére egyetlen marketing kampánynak sincs akkora hatása, mint a logójuknak. Vállakozásunkkal pedig pontosan ezt a hatást szeretnénk Mi is elérni.

Ez lehetséges?

A Canva képszerkesztővel, amely logó tervezőt is tartalmaz, ez már könnyen kivitelezhető. Akár ingyen is. Ebben a cikkben megtudhatod, hogy miként valósítható meg a logó készítés lépésről lépésre. De ne ugorjunk ennyire előre.

Miért van szükséged logóra?

Felkelti a figyelmet, jó első benyomást kelt, márkád identitásának alapja, megjegyezhető, megkülönböztet és elősegíti a márkahűséget.

Csak Magyarországon, több 100 ezer vállalkozás van. Ez azt jelenti, hogy bármi is a terméked vagy szolgáltatásod, amit honlapodon bemutatni tervezel, magas annak a valószínűsége, hogy valaki szintén értékesíti. Ráadásul az emberek nap, mint nap böngésznek, így képtelenség megjegyezniük minden vállalkozást.

Amikor az emberek először jutnak el weboldaladra, szükségük lesz egy kapaszkodóra, ami alapján emlékezhetnek rád. Ha egy látogatót elveszítesz, akkor igen kevés annak az esélye, hogy újra megtalál téged. Hacsak nem rendelkezel egy vizuális jelzssel – logó -, amely ebben segíti Őt.

Ezenkívül a logó segít:

  • Jó első benyomást gyakorolni. Egy profin kinéző logó olyan akár egy jó öltöny rajtunk. Jó benyomást kelt.
  • Profizmust sugall. A logó azt sugallja a látogatónak, hogy a weboldalad professzionális, és ezzel Te és a vállalkozásod is.
  • Építi a márkafelismerést. A márka részeként a logó segít kiemelkedni a tömegből. Segít olyan érzelmi kapcsolat kialakításában, amely hosszútávon hű ügyfeleket vagy olvasókat generál.

Mikre figyelj logó készítés során

Vedd figyelembe a célközönséged

Célközönség Canva

Vitathatatlanul a logótervezés folyamat legfontosabb része, hiszen ez fogja befolyásolni a későbbi döntéseket.

Akár életstílus-, divat-, utazás vagy blog honlapról legyen szó, a megtervezett logónak a saját közönségének a stílusát kell visszaadnia.

Gondold végig, hogy mi weboldalad célja és ki az ideális látogató számodra. Milyen típusú emberek mennek fel honlapodra? Kiket szeretnél elérni? Próbáld meg minél specifikusabban leírni, hogy ki a célközönséged és annak minden részletét. Hol élnek, hány évesek, mi érdekli őket stb.

Miért fontos ez? Képzelj el egy egészséges étkezéssel foglalkozó vállalkozást, amely minimalista stílusú fekete logót használ. Valószínűleg nem az egészség jutna eszedbe először a logóra ránézve.

Válaszd ki a megfelelő színeket

Ezt a témát már hosszabban érintettem a hogyan válaszd ki a megfelelő színeket weboldaladhoz cikkemben. A lényeg, hogy a logódban használt színeknek összhangban kell lenniük vagy ki kell egészíteniük a weboldalad színvilágát.

Ha előbb lesz meg a logód színvilága, akkor később a weboldal színeit erre lehet építeni. Sokaknak már van weboldaluk, amely esetben szerencsés az ott használt színeket felhasználni a logó készítéséhez is.

Fontos tudni, hogy a választott színek egy bizonyos érzelemkészletet közvetítenek a látogatók felé. Minden színnek megvan a maga „személyisége”, amelyek arra késztetik az embereket, hogy tudat alatt bizonyos érzéseket váltsanak ki. Például a piros szenvedélyt és energiát, míg a kék a bizalmat, erőt és megbízhatóság érzetet vált ki. Mielőtt a logód színeit kiválasztod, végezd el a színelmélet szerinti vizsgálatot.

Kapcsolódó cikk: Hogyan válaszd ki a megfelelő színeket weboldaladhoz

Tisztában kell lenned a jól működő és a nem megfelelő logó színkombinációkkal is. A logód színeinek nem csak egymással kell harmóniában lenniük, hanem a weboldalad színeivel is.

Amikor kiválaszod a színeket, válassz kettőt vagy hármat – ennél többet nem érdemes, mert nagyon könnyen zavaros hatást keltenek.

Válaszd ki a megfelelő betűtípust

Betűtípusok Canva

A színekhez hasonlóan a betűtípus(ok)nak is összhangban kell lennie a honlap közönségével. Ez megint a weboldal jellegétől függ; például a nagy, funky betűtípusok nem lennének alkalmasak egy adótanácsadással vagy könyveléssel foglalkozó honlapnak. Ezzel szemben egy utazással vagy tini ruhákkal foglalkozó honlap számára ideális választás lehet.

Tartsd szem előtt az olvashatóságot és egyértelműséget. Néhány betűtípust, különösen a „kreatívabbakat”, nehezen lehet elolvasni, ami zavarhatja a honlapra látogatót.

Figyelj arra, hogy a webhely látogatói képesek legyenek egy pillanat alatt elolvasni és felismerni a vállalkozásod nevét a logóból, ezért ha a választást a menő vagy az olvasható betűtípus között kell megtenned, akkor mindig az utóbbi mellett dönts.

Készíts néhány verziót

Mostanra megvannak a logó dizájn fontosabb elemei. Itt az ideje, hogy ezeket különböző felállásokban kipróbáld és teszteld melyik a leginkább tetsző számodra.

Érdemes játszadozni a színpaletta színeivel vagy ugyanannak a betűtípus család különböző típusaival. Így tudsz megbizonyosodni arról, hogy milyen kombinációk működnek jól.

Hozz létre több különböző elrendezést, és módosítsd az egyes elemek elrendezését. A logó jobban tetszik középen vagy netalán jobb oldalt? A brand neve egy sorban legyen vagy kettőben? Tervezz 3-5 változatot és nézd meg, hogy számodra melyik tetszik a legjobban. Érdemes lehet barátok, családtagok véleményét is kikérni.

Ne felejtsd, hogy a logódnak mindenhol könnyen olvashatónak kell lennie. Ezért nézd meg, hogy hova fog kikerülni és ott milyen hátterek vannak. Ha a logó bárhol nehezen olvasható, akkor érdemes változtatni még rajta.

Válassz egy logó készítő eszközt

Ha megvan, hogy miként fog kinézni a logó, akkor ideje azt megalkotni.

Több logókészítő eszköz közül is választhatsz. Egyes szoftverek egyszerűek, de éppen emiatt jobban megvan kötve a kezünk és ott vannak a bonyolultabbak, amelyekkel minden elképzelésünket megvalósíthatjuk, de előtte kell egy hosszabb ismerkedési folyamat az eszközzel. Ezekből szeretnék párat bemutatni.

Adobe Photoshop: A Photoshop egy professzionális eszköz, amelyet leginkább profi tervezők használnak. Készíthetsz logókat vele, de a szoftverért fizetni kell és van egy tanulási görbe, míg a szoftvert elsajátítod. Ha nincs grafikai tapasztalatod, akkor ez nem biztos, hogy a legjobb megoldás számodra.

Canva: Ez egy köztes megoldás arra, hogy egyedi logót készíts. Könnyen használható platform, de közben nincs annyira megkötve a kezed. Vannak remek sablonok, amelyek jó kiindulási alapot adhatnak. Már az ingyenes csomagban is remek dolgokat lehet alkotni, ezért Én ezt ajánlom leginkább. Most nézzük meg, hogy csinálj logót Canva-ban 5 egyszerű lépésben.

Logókészítés Canvaban

1. lépés

Canva-ban hozz létre egy fiókot, ha ezt még korábban nem tetted meg. A Canva alap csomagja ingyenes és rengeteg lehetőséget nyújt különböző dizájnok létrehozására.

2. lépés

Ezután kattints a „terv létrehozása” gombra. A Canva nem csak egy logó készítő alkalmazás, így sok más lehetőség is fel fog jönni. Neked egyelőre csak a logó funkcióra lesz szükséged.

3. lépés

Megjelenik egy új képernyő, amelyen egy üres vászon található, és a bal oldali sávon különféle Canva sablonok találhatók a különböző logótípusokkal. Lapozd át őket és válaszd ki amelyik leginkább tetszik és használd kiindulási alapnak. Ne felejtsd, hogy bármit testreszabhatsz benne, így csak az elrendezésre figyelj, a többit (színek, betűtípus) bármikor megváltoztathatod. Miután megvan a kiválasztott sablon, akkor elkezdheted a személyreszabást.

4. lépés

Most jön a legszórakoztatóbb rész, a logótervezés! Használd a korábban kiválasztott színeket és betűtípusokat. A példa kedvéért, úgy döntöttem, hogy létrehozom egy hamburgerező logóját, mert imádom a finom, szaftos hamburgereket és bármikor tudnék enni egyet. – ne ítélkezz-.

5. lépés

A jobb felső sarokban nevezd át a fájlt. A fájl exportálásához és a számítógépedre történő mentéshez kattints a jobb felső sarokban található „letöltés” gombra, és válaszd ki, hogy milyen fájltípusként szeretnéd menteni. (azaz PNG, JPEG stb.). Ezzel meg is vagy!

Összegezve

Most, hogy tudod, hogyan készíts logót weboldaladhoz, itt az ideje, hogy padlógázzal neki kezdj.

Sokan húzzák a saját logó előkészítését, de ha jó benyomást szeretnél tenni látogatóidra, és profinak és hitelesnek tűnni, akkor jól megtervezett logóra van szükséged.

Ha készen állsz a tervezés elkezdésére, töltsd le a Canva-t és kezdd el most!

Tetszett a cikk?

Oszd meg Facebookon
Oszd meg Linkedinen

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kapcsolódó cikkek